#Völner Pál




Szélnek eresztették az esztergomi Fidesz tagjait

A Fidesz feloszlatta csaknem 160 fős esztergomi alapszervezetét – közölte Völner Pál választókerületi elnök hétfőn. Elmondta, hogy a feloszlatást ő kezdeményezte, mert az alapszervezet nem működött harmonikusan, illetve sok feszültség volt a korábbi fideszes polgármester, Meggyes Tamás és a régi képviselő-testület tagjai, valamint a szervezet többi tagja között.

MTI




Völner: tarifakedvezmények több vasútvonalon

Február közepétől újabb 15 mellékvonalon lesz elérhető a regionális vasúti tarifa, az ehhez kapcsolódó kedvezmény mértéke pedig 15-ről 25 százalékra emelkedik - jelentette be vasárnap Győrben sajtótájékoztatón Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.

MTI






Bedöntheti a belföldi fuvarozók felét az e-útdíj

Az e-útdíj nemcsak brutális költséget jelent, de ráadásul előre kell fizetni. Van olyan cég, melynek a hússzorosára nőhetnek az ez irányú kötelezettségei. Amennyiben a tranzitfuvarok zöme is elkerüli az országot, a kormány által tervezett bevételek sem teljesülnek. A fuvarozók még tárgyalnak, a kormány ellentételezést ígér.



Így javíthatják a közlekedést Szlovákia és Magyarország között

A nemzetközi közlekedési kapcsolatok kiépítésére szolgáló alapból 2014-től Magyarországnak körülbelül egymilliárd euró áll rendelkezésére – mondta csütörtökön Völner Pál államtitkár. Ebből a keretből lehetne fizetni például az M15-ös út szélesítését Pozsony és Mosonmagyaróvár között.

MTI

Népszava: kedvezményt kapnak a nyugdíjasok a gyorsvonati pótjegyből

Várhatóan ma jelenti be Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára, hogy a szerdától bevezetendő gyorsvonati pótjegy megfizetése alól részben mentesülnek az amúgy ingyen utazó 6 év alatti gyerekek és a 65 év feletti nyugdíjasok – írja a Népszava.

hvg.hu

Tévedésből lett nagyobb az NFM államtitkárának lakása

A nyilvántartás pontatlansága miatt tévesen szerepel Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár lakásának mérete az állami vezetők részére biztosított juttatásokkal kapcsolatos képviselői kérdésre adott miniszteri válaszban - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztálya.

MTI


Levelet írtak Orbánnak az európai közlekedési dolgozók

Az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) Orbán Viktor kormányfőnek és Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkárnak írt levélben sérelmezi, hogy a Hungarokombi Zrt. a december közepén induló menetrendi évben nem kívánja működteti a naponta közlekedő kamionszállító szerelvényeket Magyarország és Ausztria között - tájékoztatta a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) az MTI-t hétfőn.

MTI